Bevezető

Bevezető

Elég nehéz volt belekezdnem ebbe az egészbe, de végül úgy döntöttem, hogy elmesélem nektek a történetem. A nevem Emily Woods, egy teljesen átlagos 17 éves lány vagyok egy apró kis érdekességgel. Én vagyok az aki a legjobb barátjának tudhatja a világ leghíresebb fiúbandájának egyik tagját. Most azt gondoljátok, hogy a világ legszerencsésebb lányáról olvashattok majd, mert bizony a legjobb barátom a One Direction édes kis fürtös tagja. Nem szeretnék belétek kötni, de ezt korántsem mondanám szerencsés dolognak. Elmesélem nektek, hogyan is kezdődött ez az egész. Harryvel először egy homokozóban találkoztam Holmes Chapel egyik játszóterén. 3 éves voltam, Harry pedig 5, s együtt építettük meg a mi saját homokvárunkat. Miután kész lett a művünk Harry kapott az anyukájától egy csokit és elfelezte velem. Ekkor lettünk barátok. Két gyereknek akkor ez nagyon sokat jelentett. Miután a szüleink megismerkedtek fény derült arra is, hogy szembe szomszédok vagyunk. Vagyis ezt csak mi ketten nem tudtuk. Ezután természetesen soha többet nem váltunk el. Az X-factor kezdetéig. Akkor változott meg minden, úgy éreztem fokozatosan elveszítem őt. Minden egyes fellépésükön ott voltam, az én karjaimban sírt mikor kiestek. De amikor beindult a karrierjük eltávolodtunk egymástól. Éltem az átlagos életem ő pedig bejárta a világot és milliomos lett. A kapcsolatunk ami egykor oly fontos volt, lassanként feledésbe merült. A szívemben egy üres lyukat éreztem miután már nem villogott a mosolygós arca a telefonom képernyőjén nap mint nap. A barátságunk amit örökké tartónak hittünk, szinte elveszett. Elveszett a sötétben, s a fénye csak alig láthatóan pislákolt. Ott volt az a kis remény ami a szívemben volt az pislákolt oly erőtlenül, de mégis kitartóan. Még bennem élt a remény, hogy egyszer újra olyan fontosak leszünk egymásnak mint a testvérek. Viszont elgondolkodtam azon is, hogy már nem is hiányzom neki. Van 4 új legjobb barátja, akik helyettesítenek engem? Vajon szüksége van egyáltalán rám? Mikor ilyeneken gondolkodom mindig könnyek szöknek a szemembe. Nem lehet így vége, nem felejthet el ilyen gyorsan, És ha mégis? Nem köthetem magamhoz a végtelenségig, de nem bírom elengedni. Még nem. Arra jutottam, hogy elmegyek Londonba és meglátogatom őt. Nem fogom hagyni, hogy örökre eltűnjön az életemből. Beszéltem anyáékkal, hogy engedjenek el, s mivel nyári szünet van és megbíznak bennem nem kellett sokat könyörögnöm. Harry természetesen semmit sem tud ebből az egészből. Nem fogok szólni neki csak mikor már ott leszek. Félek a reakciójától, csak reménykedni tudok benne, hogy nagy mosollyal az arcán rohan majd felém a reptéren. Már ma összepakoltam a cuccaim és holnap irány London. Be akarom szívni a finom illatát ls puha fürtjeibe szeretnék túrni minden ölelés közben. Holnap minden kiderül, s remélem, hogy minden jól alakul majd.

Ha esetleg valakinek tetszene, s akár még olvasná is az jelezzen nekem kommennttel vagy alul is lehet jelezni, hogy tetszik vagy sem:) Hamarosan következik az első rész is:) x