1.rész -Az első nap.

Reggel a nap vakító sugaraira ébredtem. Fájdalmasan nyitottam ki a szemeim, s lassan felültem. Finom illatok csapták meg az orromat, ezért gyorsan kiugrottam a meleg ágyikómból. A fürdőbe vettem az irányt ahol egy gyors tusolás, fogmosás és fésülködés után már fel is vehettem az aznapi ruhám. Általában nem szoktam ilyen csinosan öltözni, de most az egyszer kivételt tettem, hisz a mostani célom London. Lassan el is készültem, majd még egyszer körbenéztem a szobámban, s lementem a konyhába. 

-Jó reggelt! -jött oda hozzám mosolyogva anya, és egy puszit nyomott az arcomra-

-Neked is Anyuci. -mosolyogtam-

-Már kész van a reggeli. Ott van az asztalon. -bökött az asztal felé-

-Mondtam már, hogy imádlak? 

-Igen Drágám. Mondtad. -mosolygott-

Az anyukám egy tündér. Az étkezőbe sétáltam és leültem a szokásos helyemre. Pár perc múlva apa is csatlakozott hozzám, s együtt fogyasztottuk el a reggelinket. Apa megköszörülte a torkát, és felém fordult. Mikor ezt csinálja mindig valami komoly dologról szeretne beszélni.

-Emily. Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon vigyázz magadra, és üzenem Harrynek, ha bajod esik azt nagyon megkeserüli.

-Rendben apa. -mosolyogtam-

-És ne bízz meg azonnal egy fiúban se. Ha bulizni mész szigorúan csak Harryvel, nélküle ne. Na meg, ha arra vetemedsz, hogy valakinek odaadod az ártatlanságod, akkor mindenképp..

-Apa! Most hagyd abba! Nem kell felvilágosítanod a védekezésről.

Már a kezemen sem tudnám megszámolni, hogy hányszor tartott nekem előadást erről. 

-Rendben Kicsim. Akkor búcsúzz el anyától és elviszlek a reptérre. -nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment a kocsihoz a bőröndömmel. Én a konyhába siettem ahol könnyes búcsút vettem anyától, és megígértem neki, hogy minden nap hívni fogom. Kimentem apához, és elmentünk a reptérre. Út közben nem szóltunk egymáshoz. A reptéren elbúcsúztam tőle is, majd felültem a gépre és elindultam egyenesen Londonba. Az út nem bizonyult olyan hosszúnak, de annyira izgatott voltam, hogy azt hittem beesteledik mire oda érek. Mikor leszálltam a gépről kikerestem Harry számát és hívtam. Mikor már negyedszerre hallottam azt az idegesítő búgó hangot végre felvette.

-Szia. -köszönt kómás rekedtes hangon-

Jellemző. Délután 1 óra van és még aludt.

-Szia Harold. -mosolyodtam el-

-Milly. Tudod, hogy utálom, ha így hívsz. Amúgy miért is hívsz hajnalban?

-Délután 1 van Drágám. -kuncogtam- És azért hívlak mert most szállt le a gépem. Itt vagyok Londonban.

-Itt vagy Londonban? Azonnal megyek. 

-Várni foglak Fürtös. -mosolyogtam, majd bontottam a vonalat-

Megkerestem a kijáratot, és azonnal ki is sétáltam a friss levegőre. Lesétáltam a lépcsőn, s leültem egy kis padra. 20 perces várakozás után megpillantottam Harryt, aki felém közeledett. Napszemüveg és sapka is volt rajta, de azok az összetéveszthetetlen rakoncátlan göndör tincsek kilógtak a sapka alól is. Karon ragadott és azonnal magához szorított (Azt hittem meg is folyt). De annyira kellemes érzés volt, hogy újra itt van velem.

-Milly. -súgta, s egy nagy mosoly jelent meg az arcán-

Gondolkodás nélkül visszaöleltem. 

-Hiányoztál. -suttogtam-

Éreztem ahogy a könnyek gyűlnek a szememben, de nem akartam szabadjára engedni őket, hisz már velem van, nincs ok a szomorkodásra.

-Te is nekem Törpilla. -kuncogta és a kocsihoz sietett a bőröndömmel- 

Jól tudta, hogy utálom, ha így hív de azért sem hagyja abba. Utána szaladtam és beültem az anyós ülésre. Nem telt bele 10 másodperc már be is ugrott mellém. 

-Szóval. Ha ma ilyen tréfás kedvedben vagy Nyuszifül akkor jó napunk lesz. 

Nem fordultam felé de így is tudtam, hogy most kiakadt a nyuszifül megszólítás miatt. 

-Hosszú napunk lesz galambocskám. -szólt vissza nagy vigyorral az arcán-

És puff. Megint ő nyert. Egyszerűen nincs több szó amivel piszkálni tudnám. Minden lepereg róla.

-Inkább indulj majom. -próbáltam visszavágni, nem sok sikerrel-

-Van nálam banán, kérsz? -huncut mosoly jelent meg az arcán-

Ilyenkor komolyan a gyümölcsre gondol vagy az ő banánjára utal? Ez egy költői kérdés. Nem tudtam mit gondoljak ezért egy kis pír jelent meg az arcomon, amit Harry észre is vett.

-Kijöttél a gyakorlatból. Már most zavarba hoztalak. -kuncogta, majd beindította az autót és elindultunk-

Nem mintha olyan sokat beszéltünk volna az elmúlt 1,5 évben. A kocsikázásunk 10-15 perc múlva már véget is ért, s kiszálltunk egy nagy hó fehér háznál. Azonnal kipattantam a kocsiból és a házhoz szaladtam. Harry valamit kiabált utánam, de nem nagyon értettem, hogy mit is mond. Kinyitottam az ajtót és szinte beugrottam rajta. Ahogy a kanapéra pillantottam 4 kikerekedett szemű srácot véltem felfedezni. Nem hiszem el, hogy Harry ide hozott mikor ezek itt vannak. Talán bunkó vagyok, de van okom rá (vagy lehet, hogy nincs de túl önfejű vagyok ahhoz, hogy ezt másképp gondoljam). Megpróbálok velük kedves lenni, mert talán csak én képzelem be azt, hogy elveszik tőlem.

-Szia. -nyögték ki nagy nehezen-

-Sziasztok. -köszöntem vissza, egy mosolyt erőltetve az arcomra-

Közben beért a kis göndör is akit még kinyírok ezért.

-Srácok ő itt Milly! -mutatott be nekik- Milly, ők pedig: Liam, Louis, Zayn és Niall. -mutatott sorban a 4 srácra-

-Szia. -ugrott elém Louis - Én vagyok Harry legjobb barátja. -mosolygott, és a kezét nyújtotta felém- 

Szerintem még a szívem is kihagyott egy ütemet amikor felfogtam, hogy mit is mondott Louis. A könnyek gyűlni kezdtek a szememben, de még vissza tudtam őket tartani.

-A legjobb b..barátod? -fordultam Harry felé egy kicsit kétségbeesve-

-Igen. -válaszolta-

Itt volt végem. Nem bírtam tovább. A könnyeimnek utat engedtem, s Harryt kikerülve kifutottam a házból. Akkora fájdalom zúdult rám, amekkora még eddig soha az életben. A legnagyobb félelmem beigazolódni látszott. Leváltott engem. A lábaim elgyengültek, s a földre rogytam. A könnyeim patakokban folytak, s csak ezen az egy mondaton járt az eszem "Én vagyok Harry legjobb barátja". ELVESZTETTEM?

Kedd helyett péntekre sikerült összehoznom a rész. :( Sajnálom, hogy ennyit késtem, de borzalmas hetem volt. Mivel ez az első rész amiben már történik is valami, ezért nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Feldobnátok a kedvem azzal, ha hagynátok valami nyomot magatok után. Nagyon szívesen fogadom a  kritikákat is. :) Ha nincs kedvetek kommentet írni (nagy szomorúságomra :D) akkor bejelölhetitek alul is rövidke vélemények közül az egyiket. Előre is köszönöm. :) x

Bevezető

Bevezető

Elég nehéz volt belekezdnem ebbe az egészbe, de végül úgy döntöttem, hogy elmesélem nektek a történetem. A nevem Emily Woods, egy teljesen átlagos 17 éves lány vagyok egy apró kis érdekességgel. Én vagyok az aki a legjobb barátjának tudhatja a világ leghíresebb fiúbandájának egyik tagját. Most azt gondoljátok, hogy a világ legszerencsésebb lányáról olvashattok majd, mert bizony a legjobb barátom a One Direction édes kis fürtös tagja. Nem szeretnék belétek kötni, de ezt korántsem mondanám szerencsés dolognak. Elmesélem nektek, hogyan is kezdődött ez az egész. Harryvel először egy homokozóban találkoztam Holmes Chapel egyik játszóterén. 3 éves voltam, Harry pedig 5, s együtt építettük meg a mi saját homokvárunkat. Miután kész lett a művünk Harry kapott az anyukájától egy csokit és elfelezte velem. Ekkor lettünk barátok. Két gyereknek akkor ez nagyon sokat jelentett. Miután a szüleink megismerkedtek fény derült arra is, hogy szembe szomszédok vagyunk. Vagyis ezt csak mi ketten nem tudtuk. Ezután természetesen soha többet nem váltunk el. Az X-factor kezdetéig. Akkor változott meg minden, úgy éreztem fokozatosan elveszítem őt. Minden egyes fellépésükön ott voltam, az én karjaimban sírt mikor kiestek. De amikor beindult a karrierjük eltávolodtunk egymástól. Éltem az átlagos életem ő pedig bejárta a világot és milliomos lett. A kapcsolatunk ami egykor oly fontos volt, lassanként feledésbe merült. A szívemben egy üres lyukat éreztem miután már nem villogott a mosolygós arca a telefonom képernyőjén nap mint nap. A barátságunk amit örökké tartónak hittünk, szinte elveszett. Elveszett a sötétben, s a fénye csak alig láthatóan pislákolt. Ott volt az a kis remény ami a szívemben volt az pislákolt oly erőtlenül, de mégis kitartóan. Még bennem élt a remény, hogy egyszer újra olyan fontosak leszünk egymásnak mint a testvérek. Viszont elgondolkodtam azon is, hogy már nem is hiányzom neki. Van 4 új legjobb barátja, akik helyettesítenek engem? Vajon szüksége van egyáltalán rám? Mikor ilyeneken gondolkodom mindig könnyek szöknek a szemembe. Nem lehet így vége, nem felejthet el ilyen gyorsan, És ha mégis? Nem köthetem magamhoz a végtelenségig, de nem bírom elengedni. Még nem. Arra jutottam, hogy elmegyek Londonba és meglátogatom őt. Nem fogom hagyni, hogy örökre eltűnjön az életemből. Beszéltem anyáékkal, hogy engedjenek el, s mivel nyári szünet van és megbíznak bennem nem kellett sokat könyörögnöm. Harry természetesen semmit sem tud ebből az egészből. Nem fogok szólni neki csak mikor már ott leszek. Félek a reakciójától, csak reménykedni tudok benne, hogy nagy mosollyal az arcán rohan majd felém a reptéren. Már ma összepakoltam a cuccaim és holnap irány London. Be akarom szívni a finom illatát ls puha fürtjeibe szeretnék túrni minden ölelés közben. Holnap minden kiderül, s remélem, hogy minden jól alakul majd.

Ha esetleg valakinek tetszene, s akár még olvasná is az jelezzen nekem kommennttel vagy alul is lehet jelezni, hogy tetszik vagy sem:) Hamarosan következik az első rész is:) x